Olyan szép, koraősziesen hűvös és csak borús idő volt, hogy elhatároztam felkerekedem és megsétáltatom magam egy olyan ösvényen, amit már rég kinéztem magamnak.
Mivel ezek az ösvények összefüggő sétautak, annyit megy rajtuk az ember, amennyi idejéből kitelik. Ez alkalommal nem a teljesítményre, hanem a kikapcsolódásra tettem a hangsúly.
Pusztán a céltalan lődőrgés örömére, hogy új dolgokat fedezzek fel, miközben a már jól ismert parton átnézve kémlelem a messze horizonton a túlpartot. Összesen mintegy 5 km-t tettem meg, de hogy kiszívta az erőmet a szél!
Van egy partszakasz, amit mi csak 'Tükör part' - nak hívunk. Ahol apály idején a több száz méter hosszú, nagyjából egyenes fövenyen a homok felülete vizes marad és visszaveri az ég kékjét. Mint egy tükör. Megbabonázza az ember lelkét. Elhiteti, hogy itt válaszokat kaphat vagy legalább a kérdéseire rátalál kételyei tengerén. Mert ez a tükör olyan tiszta, hogy áttör minden évek alatt felépített gátat és behatol lelkünk legmélyebb bugyraiba; oda is, aminek a kulcsát rég eldobtuk már.
Legalábbis én ezt szeretném hinni. Mert hiába állok órákat a parton, eltereli figyelmemet a látvány gyönyörűsége és képtelen vagyok a bensőmbe figyelni. Pedig lassan itt az ideje.
Azért járok oda ki, mert eleget bújkáltam. Évekig menekültem és nem vettem tudomást dolgokról, amikkel igenis szembe kell, most már szembe akarok nézni. Ehhez azonban bátorság kell és úgy érzem ez a hely erőt ad hozzá, miközben tükröt is tart magam elé, hogy visszajöjjön, aminek vissza kell.
De bárhogy merengek, elmélkedem, mindig ugyanarra jutok: hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a legkézenfekvőbb, az pedig a beszélgetés. Beszélni kell róla, beszélni kell vele, mert a hallgatásból fakadó válaszok nem valódiak. Azokat mi magunk gyártjuk pótlékul, hogy kitöltsünk egy űrt. De az nem a valóság.
Félek. Nem mondom, hogy felkészültem rá, erre nem lehet. De úgy érzem megértem rá, hogy meghallgassam és felfogjam. Ha a múltam akar, úgy is megtalál. Tudom várnom kel... Talán időre van szüksége, hogy elinduljon ebbe az irányba és újra keresztezzük egymás útját. Le kell zárjuk egymást a válaszainkkal, mert túl sok zagyvaság kúszott már be a résen.
... Fent a szírt tetején találtam egy hatalmas tisztást, aminek otthon illata volt, olyan, mint a Frankhegy. Édes, zúzmós-mohás, a nyár mezei virágianak emlékeivel teli. Elszorult a szívem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése