Na persze... igyekszik az ember, de a gondolatok mégiscsak a régiek, csak talán újabb köntösben. A tegnap késő délutáni eszmefuttatás a furcsaság, mint az emberi másság jelzője körül forgott. Ellentétes jelenség ez, hiszen hasznos dolog, s nem volna, ha nem lenne rá szükség az élet változatosságának kiteljesedéséhez. Ugyanakkor teher annak szemében, aki rendelkezik vele, és lehet, hogy egész életén át tartó küzdelem tárgyát képezi közte, a többséggel szemben. A megalkuvás, hogy rejtőzködjünk és alkalmazkodjunk, idomuljunk a szürkeséghez, csak a hétköznapok élhetőségéhez szükséges kényszercselekvés. Lemondunk magunkról, hogy megfeleljünk másoknak. Elfojtjuk igazi valónkat, hogy ne hozzunk vele zavarba másokat. Ez nem kompromisszum, ez totális elnyomás. Mégis magunk választjuk. De nincs jogom gyávának nevezni őket, mert nap mint nap küzdenek önmaguk ellen mások javára. S már a puszta döntéssel, hogy inkább idomulnak szeretteikért, bátran beismerték többlet értékeiket, még ha csak maguknak, valahol nagyon mélyen.
De vannak olyan merészek, akik nyíltan vállalják, sőt magukból gyakran bohócot csinálva hunyászkodnak meg óriási cinizmussal körítve az őrá ujjal mutogatók előtt. Kinevetik, mégis a többség titkon tart tőlük, hiszen irigykednek azon adottságaikra, mellyel önfeledten képesek gyermekiek maradni. Dühük jogos, hiszen bárki képes erre a mutatványra, csak vannak, akik hagyták magukat sodródni az árral. Elkallódtak, s nem találják magukat. Magukra dühösek, de ezt sose vallanák be, és aki rá is jön erre, inkább választja a könnyebbik utat; másokat bánt. De vannak olyan pillantok, amikor összefutnak egy ilyen "bohóccal" és hacsak egy pillanatra is feloldódnak, és magukban is megtalálják az egyszerű dolgok iránti gyermekies örömöt. Hogy a játszótér nem csak az 1 méter 20 centis gyerekeké; hogy a pocsolyák a járdán arra valók, hogy beléjük ugorjanak; hogy nem szégyen az alacsony kőkerítéseken egyensúlyozva végigsétálni, míg más illedelmesen a járdát használja; hogy egy világszép teremtésről nem bírjuk levenni a szemünket, legyen akár fiú, akár lány és fékezhetetlenül mosolygunk rá...; aztán valami történik, filmszakadás, vége, emberünk észreveszi magát és megrettenve ismét felölti hétköznapi szürke, ítélkező gúnyáját.
De elárulok én egy titkot, annak aki esetleg még nem jött volna rá... a világ legjobb stresszoldója gyermeki önmagunk. Vény nélkül kapható, ajánlom mindenki figyelmébe ;>
Kísérletezzetek bátran és merjetek önmagatok lenni, ettől csak mások világa dőlhet össze.
;-)
VálaszTörlés