A lélek súlya

     Ma megnéztük a 21 gramm című filmet. Régebben, még évekkel ezelőtt láttam már, de csak a végére emlékeztem. A sok romantikus lányregény és krimisorozat után jól esett valami elgondolkodtatót látni. Szeretem a összevágott filmeket, ha élhetek ilyen kevésbé szakszerű kifejezéssel. Komplikáltabbá teszi ugyan az inormáció áradatot, mert egészen a film végéig a néző nem tudja pontosan a történet menetét, az ok-okozati kapcsolatokat. Ettől a film fárasztóvá válik, mert az ember folyamatosan agyal, elméleteket gyárt, hogy rájöjjön a megoldásra. De végül csak a türelmesek nyerik el a végső feloldozást, a teljes képet, és ettől válik számomra felemelővé egy ilyen film. Nálam a Ponyvaregénnyel (Pulp fiction) kezdőtött az imádat, melynek már a szereposztása is parádés volt. Azóta tart a Tarantino tisztelet. Majd folytatódott a sor a 11:14 című filmmel. Sajnos azt kell mondjam, hogy kevés jól elkészített "összetört film" készül, mert e műfaj varázsa éppen szerkezeti bonyolultságában rejlik, amely logikai egységet nem mindenki képes filmvászonra vinni.

De viszatérve a 21 grammra, eszembe juttatott egy beszélgetést, mely valami hasonlóan velős gondolattal kezdődőtt. Mitől válik élővé az életelen? Hogyan? Melyik az a pillanat, amikor egy élettelen szerveződési forma élővé lesz? Ezt a kérdést kapta két biológia tanár egy filozófiatanártól. Teljesen jogos. Sőt mi több, nagyon jó kérdés! Egy igazán izgalmas kérdés! Nem mondhatnám, hogy elméleteinkkel sikerült megváltanunk a világot, de talán közelebb vittük a magunk igazát az univerzum tényállásához. És ennek a kérdésnek a megvitatása csak töredéke volt egy hosszú holdtalan éjszakai beszélgetésnek, melynek részleteiről azóta is újabb és újabb morzsák jutnak eszembe, pedig már csaknem két éve történt. De hogy is lehetne elfelejteni azt, ami változást hoz az életünkben, felfogásunkban? És mennyi idő lesz még amíg megemészt egy ilyet az ember vagy legalább elfogadja.?