Az éjszaka csodái

     Nagyon különleges nyarunk van, mondhatni fura. Tegnap a rekkenő hőség kellős közepén eleredt a forró eső. Hatalmas cseppekben bombázott mindent. Igaz az ember esőért könyörög ilyen kánikulában, erre azért mégsem számítottam. Gondoltam, na majd jön egy jó kis zuhé erős széllel... 

     És az éjszaka sem telt másképp, mint csodálkozással. A holdlemente hihetetlen látvány volt! Mély narancssárga köntösébe bújva hajtotta álomra fejét a hegygerinc felett. És hiába van egy viszonylag komoly fényképezőgépem, a Holdat, távolságából eredően nem tudom úgy fényképezni, hogy visszaadjam az adott pillanat hangulatát. De megpróbálom leírni milyen szépséges látvány volt.

Az éj sötétjében burkolózott szobám közepén állva néztem ki az ablakon. Mondhatom nem jutottam messze az ajtótól, amikor aludni indultam. Sokáig, hosszú percekig bámultam a Holdat, megbabonázva, kábán, miközben már minden és mindenki aludt. A szomszéd kutya sem siránkozott már azon, hogy gazdái nyaralni mentek. Pedig rendszerint végig vonyítja az éjszaka egyes kitüntetett óráit. Általában tizenegy és hajnali három óra körül kezd rá mélységesen keserves, szinte vérfagyasztó sirámára. Néha magam sem tudom eldönteni, hogy az ördög szállta meg vagy nyúzzák éppen. Ezért is volt tökéletes az a pillanat. Mintha az egész világmindenségre béke szállt volna, szinte meghitt volt és éppen ezért vészjósló is. Nem is kellett sokat várnom az eljövendőre. A völgyből még zubogás hallatszott, olyan, mint amikor megárad a patak. Csodálkoztam is hogyan lehetséges ez, hiszen nem volt olyan jelentős eső mostanában, hogy ez lehetséges lenne. És a hang egyre közeledett, mire végre sikerült kiszakadnom a Hold bűvköréből és nyugatra néztem, azt láttam, hogy nem látok semmit. Eltűntek a hegyek! Ajjaj, gondoltam csupa nagy betűkkel, ez eső; nagyon sok és nagyon jön. Filmbe illő felismerés volt, pattanásig feszített hangulat, csak éppen a rettegés nem volt jelen, inkább olyan bizsergető várakozás volt. Szél nem is jelezte a közeledő záport. A levegő ugyanolyan mereven állt, meg se mozdult, még akkor sem, amikor hatalmas cseppek kezdtek döngeni a tető paláin. És nem hiszitek el, ámbár a csillagok eltűntek a fejünk felett, de szemben a Hold még mindig a tájra mosolygott és velem együtt nézte végig a frissítő zuhanyt.

Kezdek komolyan aggódni az állapotom iránt. Mert nem tudom hogy fogom kipihenni magam, ha továbbra is ilyen csodálatos látványokban lesz részem az éjszakák folyamán.

Varázslatos éj kezdete