Egyszer ölre vettem egy beton villany oszlopot. De úgy igazán, ahogy a vígjátékokban szokták. Fogalmam sincs hogy került az utamba, de minden bizonnyal régebb óta volt ott, mint ahogy én arra jártam volna haza az iskolából. Kellemes tavaszi késő délután volt. Biológia fakultációról mentem haza. Elég fáradt lehettem, mert ahogy befordultam a sarkon észre sem vettem a járda közepén szobrozó oszlopot. Nem tudom merrefelé bámészkodhattam, de egyenesen szembe mentem vele. Szó szerint paccsantam is egy nagyot, a kezeim meg a lábam pedig tovább nyúlt az oszlopon. A kezemben szorongatott sok-sok oldalnyi teszt, meg feladatlap mint magasan az ég felé repült, majd szétszóródott körülöttem. Meglepetten a járdára tottyantam. Kábán néztem magam elé, a terpeszben heverő lábaimra és azon tűnődtem, hogy ha ezt valaki látta, biztosan megszakad a röhögéstől... rajtam kívül. Én ugyanis akkorát hahotáztam saját bénaságomon, hogy azt öröm volt nézni! De senki nem járt arra, én pedig csak ültem ott egy jó darabig érkezési pozícióban, egy méterre az oszloptól, és azon gondolkoztam, vajon hogy hoztam ezt össze?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése