A napközi egyetlen előnye, hogy otthon már nem kell a házi feladatokkal foglalkozni. Így télen, amikor csodaszép összefüggő hótakaró borította a tájat, hazaérve rögvest átöltöztünk és indultunk az erdőbe szánkózni. A hegyen keresztül csak egyetlen autóval is járható erdész út vezet, ami valójában egy kiszélesedett vízmosás. A teknő alakú szervizút a lehető legbiztonságosabb szánkópálya. Csak egy szabályt kellett betartani: ne hagyd el a pályát. Az ember azt gondolná, hogy egy olyan magas oldalfalnál ez lehetetlenség, de minden csak sebesség kérdése. Az enyhe lejtővel induló dombtető hamarosan meredekre vált és rendesen felgyorsítja az szánt, főleg ha már a hó is rendesen le van taposva. Balesetünk csak egyszer fordult elő, még annak ellenére is, hogy sok ökörséget kipróbáltunk. Például, hogy egymás után sorba kötöttük a szánkókat és úgy csúsztunk le. Mi úgy hívtuk, "vonatozás". De ez a szerencsétlen eset történetesen egy szánkóval esett és ha jól emlékszem senkiben nem okozott maradandó károkat. A pálya alján ugyanis van egy kilencven fokos bal kanyar, az út végén pedig, a partfal tetején állt egy fa... na annak ment neki az egyik szomszéd srác. Nyíl egyenesen, megállás nélkül hagyta ki a kanyart. A szánkó pedig követte a lendület útját... fel a fára. Oldalról fantasztikusan jól nézett ki a dolog. A szánkó még egy ideig tovább csúszott a fa törzsén felfelé, majd megállt, és utasa egy szempillantás alatt meglepetten pottyant le alá a földre. Hárman kellettünk hozzá, hogy leszedjük a fa törzsére szorult szánkót.
Bírom a szánkózást, jó kondiban tartja az embert. Alig egy percnyi eszelős száguldásért akár több száz métert gyalogolni, ráadásul emelkedőnek felfelé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése