Nem tudom hányan mondhatják el magukról, hogy igaz baráttal rendelkeznek, legalább eggyel. Zsuzsámmal a mi barátságunk még az általános iskolában kezdődött, a bénák matek óráján. Nálunk ugyanis talán az elsők között vezették be, hogy bizonyos tantárgyakból képességek szerint bontott, és az egész évfolyamból vegyes csoportokat hozzanak létre, az eredményesebb tanulmányi előrehaladásért. Sorstársi viszonyunk csak hamar "öri bari" státuszba sodort minket. Iskolaidőben csak egy-egy szünetet tudtunk végig dumálgatni, és azt is titkolózva, mivel elég éles osztály-harcok voltak nálunk. Ezért elkezdtünk fecnikre firkált üzeneteket váltani úton-útfélen, majd leveleket adogattunk, sőt küldözgettünk egymásnak, végül lett egy levelező füzetünk, tele bizalmas és gyerekesen őszinte butaságokkal. Egyszer el is veszett, igaz csak egy padban lett ott felejtve, és még aznap meg is került, ránk mégis a frász jött, tekintve a benne szereplő számos véleményt, vagy cikizést, amin keresztül egy kisiskolás feldolgozza a napi sérelmeit. Ezután inkább tanítás után beszéljük meg dolgainkat. Ahogy kitavaszodott, szokásunkká vált, hogy a hazafelé éppen útba eső Rigó Jancsi cukrászdában felváltva meghívjuk egymást fagylaltozni. Akkor még öt forint volt egy gombóc fagyi. Bár nem mehettünk minden nap, idővel mindet végig kóstoltuk. Azóta vallom azt, hogy a jó cukrászda ismérve a citrom és a csokoládé. Ha ezek finomak, akkor a többi ízben sem csalódhatunk.
 |
| ...és nem olyan rég. |
 |
| Akkor... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése