A bányatavi nyaralás lényege a vadkempingezés mellett, a vízközelség. Na de milyen víz! A legtisztább, átlátszóbb, legédesebb víz, aminél keresve sem találni jobbat az országban. A bányatavakat övező balesetek mindegyike elkerülhető lenne kellő odafigyeléssel és bizonyos szabályok betartásával. De ez a rossz reklám legalább elrettentette a fürdőzni vágyó tömegeket.
A sátortábor felépítése után az első és legfontosabb feladat a bóják kihelyezése, ami a mi esetünkben két darab, kötélen kihúzott és lehorgonyzott citromsárga felfújható matrac nudli volt. Ez adta meg a napi pancsolás és vízi játékok keretét. Napszakoktól függően a víz adta szórakozási lehetőségek bőséges tárházának szinte mindegyikét kipróbáltuk és gyakoroltuk is. A reggel egy friss, ébresztő úszással kezdődött, aztán egészen sötétedésig folyt a hangos fürdőzés, hogy szinte csak enni jöttünk ki a partra. Eleinte gumicsónakokkal, matracokon evezve felfedeztük a tó összes rejtett zugát. Átúsztunk a szigetre és a túloldalán ismét vízre szálltunk. Órákat töltöttünk a vízen csak úgy, sodródva hason fekve a matracon, miközben kémleltük az alattunk elterülő élővilágot. A kristálytiszta vízben több méteres volt látótávolság. Az ember teste szó szerint vakított a víz alatt, ahogy rásütött a nap, mintha sellőkkel lett volna népes a tófenék. A hínárok még kevés helyen nőttek fel egészen a vízfelszínig, és jelenlétük még rejtelmesebbé tették a tavat. Volt két zátonyunk a sziget két oldalán, majdnem szemben egymással. A mi oldalunkon lévőt Sirály szigetnek neveztük el, a másikat Kacsa szigetnek. A névadó ötlet egész egyszerűen az volt, hogy az egyiken sirályon, a másikon kacsák szoktak pihenni. Gyakran eveztünk el hozzájuk és napozgattunk a bokáig érő meleg vízben. A felnőttek, bár elmeséltük nekik hová tűnünk naphosszat, nem tudták hová tenni a dolgot egészen addig, míg el nem jöttek velünk és végül ők is ott ragadtak.
Összesen három gumicsónakunk volt, két nagy és egy még nagyobb. Ezeket fejjel lefelé fordítva egymásra tettük, úgy, hogy a két kisebbet összekötöttük, a nagyot pedig piramisszerűen a tetejére húztuk. Erről a hatalmas építményről aztán, mint valami toronyról ugráltunk a vízbe különböző figurákat. Ugrottunk mi fejest, seggest, csavartat, bombát és ha sikerült elég lendületet venni, még a szaltó is kifért! Ez a csónakhalmaz volt a színtere legkedveltebb játékunknak, a "bújócska-fogócskának". Lényegében fogócska volt, úszva. A gyors kifáradás miatt vegyítettük a bújócskával, miszerint el lehetett bújni a fogó elől és ha nagyon kimerültünk a csónak volt a ház, amit fogva védettséget biztosított. A fiúk, mivel kicsit idősebbek voltak, úgy menekültek meg, hogy alámerültek. Olyan mélyre úsztak, ahol már nem lehetett látni őket és a nyomást is kellemetlen volt elviselni.
Estére, bár rettenetesen elfáradtunk, mégse kellett kétszer mondani, hogy irány a tó és fürdés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése